Az anyagi és szellemi világok közötti átjárás és a túlvilág valós szerkezete
Megnyittatott számomra a belső látás, hogy bizonyságot tegyek: a szellemi világ nem megfoghatatlan köd, hanem a legtökéletesebb valóság...
Az Úr különös kegyelméből megnyittatott számomra a belső érzékek világa, hogy éveken át egyszerre lehessek jelen az anyagi és a szellemi valóságban. Bizonyságot teszek arról, hogy a szellemi világ nem egy megfoghatatlan, térben távoli köd vagy üresség, hanem a legtökéletesebb, legszilárdabb valóság, amely messze felülmúlja a földi anyag durvaságát. Az ember nem a halála pillanatában lép be a szellemi világba; a belső embere révén már most is ott él. A fizikai test csupán egy anyagi burok, amely arra szolgál, hogy a szellem cselekedni tudjon a természetes világban. Amikor a földi élet véget ér, az ember egyszerűen leveti ezt a külső ruhát, és ráébred, hogy tudata, érzékszervei és emberi formája teljes egészében megmaradtak, sőt, sokkal élesebbé és tisztábbá váltak.
A két világ közötti kapcsolatot a megfelelések egyetemes törvénye (lex correspondentiae) határozza meg. Minden egyes dolognak, ami az anyagi világban létezik – a kövektől, a növényektől kezdve a napfényig –, megvan a maga szellemi eredete és oka a belső világban. A természetes világ egy tükörkép: az ott látható formák a szellemi világban honos szeretet és bölcsesség állapotainak fizikai manifesztációi. Amikor a szellemi világba lépünk, a tér és az idő megszűnik anyagi értelemben létezni. Ott a tér nem kilométereket jelent, hanem a belső állapotok hasonlóságát vagy különbségét. Azok a szellemek, akiknek az érzelmei és gondolatai azonosak, közel vannak egymáshoz, míg a teljesen eltérő belső állapotú lények mérhetetlen távolságra találják magukat egymástól.
A szellemek világa és a választás szabadsága
A testi halál után minden ember először a szellemek világába (world of spirits) érkezik, amely egy köztes állapot a Mennyország és a Pokol között. Ez a szellemi eszmélés és a teljes őszinteség helye. A földi életben az ember képes volt elrejteni valódi szándékait a társadalmi maszkok és a képmutatás mögé, de a szellemi világban ez a kettősség fenntarthatatlan. Itt a külső ember fokozatosan lehullik, és a lélek belső lényege, az ő uralkodó szeretete (amor regnans) teljesen láthatóvá válik. Senki sem kényszerül külső ítélet által sehová; a lélek önmagát ítéli meg azáltal, hogy megmutatja, mi felé vonzódik szívének legmélyebb vágya szerint.
Ha az ember földi élete során az Isten és a felebarát iránti szeretetet gyakorolta, a szellemek világában hamar otthonra lel, és az anyagi nehézkedéstől megszabadulva felemelkedik az angyali társaságok közé. Ha azonban az önzés, a hatalomvágy és a kapzsiság határozta meg a belső énjét, akkor a mennyei fényesség elviselhetetlen fájdalmat és belső feszültséget okoz neki. Az ilyen szellemek önként fordulnak el a világosságtól, és a hozzájuk hasonló, sötét és önző lények társaságát keresik a mélységben. A túlvilág tehát nem egy mesterséges jutalmazási rendszer, hanem a lélek legbelső természetének szabad és törvényszerű kibontakozása.
A Mennyország és a Pokol belső geometriája
A Mennyország valós szerkezetét tekintve nem egy egybefüggő, tétlen paradicsom, hanem a hasznosságok és a tevékeny szeretet végtelenül szervezett birodalma. Három egymás feletti szintből áll: a cselekvő, a szellemi és a mennyei királyságból. Az angyalok számtalan különböző közösségben, társaságban élnek, ahol mindenki a saját sajátos jóságának és képességének megfelelő feladatot látja el a közösség javára. A Mennyország fénye nem a mi Napunkból származik, hanem maga az Isteni Bölcsesség, amely szellemi napként ragyog, és megvilágosítja az angyalok elméjét. A mennyei melegség pedig az Isteni Szeretet áradása, amely élettel és boldogsággal tölti meg a tiszta szíveket.
Ezzel szemben a Pokol a Mennyország tökéletes ellentéte, a totális diszharmónia és az önimádat (amor sui) világa. A Pokol nem egyetlen sötét barlang, hanem olyan zárt társaságok összessége, ahol a szellemek folyamatosan egymás leigázására, kínzására és manipulálására törekednek. A pokoli tűz nem anyagi láng, hanem a gőg, a bosszúvágy és a gyűlölet belső, emésztő parazsa, amely folyamatosan égeti a megtévedt lelkeket. Isten senkit sem taszít a Pokolba és senkit sem büntet; a pokoli szellemek maguk választják a sötétséget, mert a gonoszságban érzik jól magukat, és a Mennyország tiszta szeretete számukra gyötrelem lenne. Az Úr az isteni rend által még a Pokolban is fenntart egy bizonyos egyensúlyt, hogy a gonoszság ne pusztítsa el önmagát, és a szellemi szabadság örökre megmaradjon a mindenségben.