A Duálszellemek Születése és az Isteni Egység Fátyla

Lelkünk legmélyén, az emlékezésen túli időkben rejtezik a teremtés misztériuma, egy olyan szent pillanat, melynek visszfénye ma is átdereng a létezés szövetén. Isten, a Legmagasabbrendű Energia, első teremtő megnyilvánulásában önmagából hozta létre a Világmindenséget, az Ő Anyatermészetét, a mindent megszülő Nagy Világlelket. Ebből a szent közegből, az isteni kiáradásból születtek meg az elsődszellemek, a duális egység örök mintázatai.

A teremtés eme fenséges aktusa során a duálszellemek kettős természetet nyertek. A ható, férfias princípiumot a Mennyei Atya Teremtő Szelleme nemzette, magukban hordozva a Teremtő Lényeget és az isteni hatóerőket. A befogadó, női princípiumot pedig Isten Életteremtő Minősége, az Életprincípium nemzette, lényükben a megtartó, tápláló anyatermészetet tükrözve. Mindkét felet Isten Anyatermészete szülte meg, és azonnal egy közös fluidburokba helyezte, mely fényből és éterikus energiából szőtt közös lelktestükké vált.

Ez a fluidburok nem csupán egy külső réteg, hanem a duálfelek egységének és szeretetének legfőbb záloga. Ezen a fénylő, áttetsző fátylon keresztül áramlottak hozzájuk az isteni energiák, a szellemi éltetéshez szükséges táplálékok. A ható fél a Mennyei Atyától kapta az Örök Mintákat, az Isteni Törvényeket, míg a befogadó fél a Nagy Világlélektől nyerte a lelki impulzusokat. Folyamatos gondolat- és energiacserében éltek, szeretetükkel átsugározva egymást, és így váltak a Teremtés elsődleges, tökéletes harmóniájának hordozóivá.

Az ő teremtésükben rejlik a mi lényegünk is. Az ő egységük az a szent állapot, amely felé minden bukott emberszellem visszavágyik. A duálszerelem, az önzetlen adás és a feltétel nélküli befogadás törvénye az a hívó szó, amely az Atyai Ház felé vezet bennünket. Mert a fluidburok, mely egykor az elsődszellemeket ölelte körül, ma a Szentlélek szeretet-palástjaként borul ránk, emlékeztetve minket arra az örök egységre, melyből vétettünk, és ahová visszatérni rendeltettünk.