Menj vesztedbe! – Isten Szózata a Sátánhoz

Lelkem mélyén visszhangzanak a Kozmikus Dráma szavai, melyek az idők hajnalán, a szellemi szférák megrendülésekor hangzottak el. Amikor a fény legkiválóbb hordozóinak egy része, gőgjükben és a Teremtőtől való elszakadás vágyában megmerevedve, hátat fordított az Örök Forrásnak, a Mennyei Atya – nem haraggal, hanem a megtörhetetlen Törvény szomorú igazságával – szózatot intézett az Őt megtagadó gyermekeihez, a Sátánná lett szellemiséghez.

E szavak nem pusztán egy ősi ítéletet rögzítenek; tükröt tartanak minden lélek elé, amely a szabad akarat ösvényén a sötétség felé kacsintgat. Figyelmezzünk az Úr szavaira, mert bennük rejlik a bukás teljes metafizikája, a hamis nagyság és a valódi semmivé válás tragédiája.

Az isteni szózat ekképpen hangzott:

„Menj vesztedbe, ha nem hiszel nekem, és tapasztald meg te magad, léted meddig terjedhet, és mi van léteden kívül. Mert megláthatod, hogy utad a semmibe vezet. És miközben a semmi felé menetelsz, nemhogy naggyá lennél, hanem ehelyett elveszíted eredeti erőidet, mostani gazdaságodat, mert önmagadat éled fel, ha a belőlem való táplálkozás lehetőségét adod fel. Kicsi leszel, apró, sűrű és mozdulatlanná dermedt halott tömeg.

Annak ellenére, hogy mostani nagyságod szféráit jelenleg még magad körül érezheted, későbbi kiterjedésed csak látszatra lesz nagy és hatalmas, mivel valójában csak egy nagy halom selejtes gondolat és érzés komplexum lesz csak a tied, mely vaskos falaival magába temeti eredetileg tiszta szellemedet. És miközben a látszat létben látszatra növekedsz, a növekedés mértékében fogod egyre fásultabbá, nehezebbé váló lelkedet egyre erőtlenebbnek érezni, mely erőtlenség a lelkedben felhalmozott téves gondolatok és ferde vágyak, azaz önmagad alkotásai miatt fogja majd szellemedet megkötözni. Végül oda jutsz majd, hogy moccanni is alig bírsz majd, miközben a látszat nagyság lesz majd a te magad által magadra rétegzett börtönöd okozója, nagyságod következtében leszel majd rab. A valódi életről pedig ekkor már fogalmad sem lesz.”

E szavakban a teremtés legmélyebb törvénye szólal meg: Istenen kívül nincs élet, csupán a lét illúziója. A Sátán útja a semmibe vezet, mert a Forrástól elszakadva minden létező önmagát emészti fel. A lázadásban keresett nagyság csupán a belső üresség növekedése, egy önmaga köré épített börtön, melynek falai a saját torz gondolatokból és vágyakból emelkednek. Az erőtlenség, a mozdulatlanság, a valódi életről való teljes megfeledkezés – ez a végső következménye annak, ha a teremtmény önmagát a Teremtő fölé helyezi.

Lelkünkben ma is ott a választás: az Atyai Házból való táplálkozás vagy az önmagunk felemésztésének útja. Ne tévesszen meg a látszat nagysága, a világ csillogása. Az igazi erő a Forrással való egységben, az alázatban és a szeretetben rejlik. Minden más csupán lassú sűrűsödés, önként vállalt száműzetés a valódi élet fényéből a dermedt sötétségbe.