A Lélek Kemény Burka

Ó, emberi lélek, ki a Teremtő képmására formáltattál, vajon felfogod-e, hogy minden gondolatod, minden érzésed nem csupán illanó pára, hanem élő szellemi szubsztancia? Ezek a te lelkedből kiáradó elementálok, melyekkel nap mint nap benépesíted létezésed terét. De jaj, mily kevesen ismerik fel, hogy ezen erőkkel nem csupán a világot, hanem önmagukat is építik vagy rombolják.

Amikor a szív huzamos ideig a keserűség, a neheztelés, a félelem vagy a sötétség más formáinak ad otthont, e bűnös elementálok nem enyésznek el nyomtalanul. Összesűrűsödnek, egymáshoz tapadnak, és egy kemény, áthatolhatatlan burkot vonnak a lélek köré. Ez a páncél, melyet saját gondolataid kovácsoltak, elzár téged az isteni kegyelem éltető áramától. Az Úr Jézus messiási érzéseit és gondolatait hordozó mennyei elementálok nem vegyülhetnek a te durva, anyagi természetű, gyilkos indulatokat hordozó kisugárzásaiddal. A hasonló a hasonlót vonzza – ez a Mindenség megmásíthatatlan törvénye.

E kemény burok nem csupán elszigetel, hanem börtönné is válik. Mágnesként vonzza magához a levegőbeli hatalmasságok, az ellentét szellemek sötét elementáljait. Így fog körül és ejt fogságba téged a saját szellemi terméked és a hozzád hasonló sötétség, egyre mélyebbre taszítva a homályba, ahol a Szent Lélek vigasztaló szava már nem hallatszik.

De halld meg a remény szavát! E börtön falait te magad emelted, így a kulcs a szabaduláshoz is a te kezedben van. Ne a külvilág zajában keresd a menekvést, hanem fordulj befelé, legbensőbb éned felé, ahol a Krisztusi Fény parányi szikrája még pislákol. Alázatos imával, a bűnbánat őszinte könnyével repesztheted meg e sötét páncélt. Engedd, hogy az Úr kegyelme, mint mennyei fényár, áttörjön a réseken, és porrá zúzza a bűnös elementálok által emelt falakat. Mert csakis az Ő világosságában találhatod meg újra a szabadságot és az Atyai Házhoz visszavezető utat.