A Lélek Önszennyezése: A Bűnös Gondolatok Börtöne

Lelkem, Testvérem az Úrban! Gyakorta keressük a bűn forrását külső erőkben, a világ csábításában vagy a Sátán ármánykodásában. Ám a Magasságos Úr Jézus által feltárt mélységes igazság arra tanít minket, hogy a legelső fertőzés nem külső támadásból ered, hanem belülről, a szellem önmagán végrehajtott tragikus műveletéből: az önfertőzésből.

Minden gondolat, minden érzés egy teremtő aktus, egy elementál, melyet a szellem bocsát ki magából. Az Istenhez hű lélek minden ilyen teremtését az Isteni Mértékhez igazítja, összeveti az Atyai Mintákkal. De a gőg és a hitetlenség által megmételyezett szellem elmulasztja ezt az önvizsgálatot. Gondolati képződményeit kontroll nélkül bocsátja ki, s ezek a téves, törvénytelen elementálok nem enyésznek el, hanem sűrű, áthatolhatatlan bűnrétegekként, bemerevedett falakként rakódnak le a lélek köré.

Ezek a falak – melyeket a szellem saját maga emelt – börtönné válnak. Elszigetelik a lelket a Kegyelem fényétől, a testvérerők tápláló forrásától. Az önmaga által teremtett sötétségben a szellem többé nem érzékeli az isteni gondoskodást. A Kegyelem megszűnésének látszata miatt pedig neheztelni kezd Teremtőjére. Úgy véli, Isten hagyta őt magára, és ebben a torzult látásmódban saját bűneiért, szenvedéseiért és sikertelenségeiért másokat, sőt magát a Legfőbb Jót kezdi vádolni.

Így válik a teremtmény saját teremtésének rabjává és Teremtőjének vádlójává. A bűnös emberben létrejövő törvénytelen gondolatok és érzések a gonosz szellemek által megalkotott elementálokat hívják magukhoz, azokkal lépnek egyesülésre. A kiút ebből a mélységes öncsalásból nem más, mint a visszatérés az eredendő alázathoz. Fel kell ismernünk, hogy saját gondolataink kovácsolták bilincseinket, és csakis az Úr Jézus Krisztushoz, az élő Igéhez való visszatérés által törhetjük szét azokat. Engedjük, hogy a Kegyelem fénye – mely minden önalkotta sötétségnél hatalmasabb – áthatoljon a repedéseken, és vezessen vissza minket az Igazsághoz, mely szabaddá tesz.